AC Milan tudositás
Szavazás
Tartalom
 
: Galliani: "Nem fogunk sokat költeni a nyáron"

Galliani: "Nem fogunk sokat költeni a nyáron"

Pippoelodinho  2010.04.23. 18:24

Még el sem érkezett a nyári átigazolási időszak, de Adriano Galliani rögtön lehervasztotta a reménykedő Milan szurkolókat. A tar fejű vezérigazgató elmondása szerint Silvio Berlusconi szereti a Milant, de eszetlen költekezésbe semmiképpen sem fog belekezdeni. Galliani azonban hangsúlyozta, hogy Pato, Thiago Silva, Ronaldinho és Huntelaar nyár után is marad a csapatnál.


Adriano Galliani nagy vonalakban elárulta a Milan átigazolási stratégiáit, és gazdasági mutatóit, amit a mai igazgatósági ülésen határoztak meg. A klub pénzügyi helyzete sokat javult az elmúlt évekhez képest, ezt jól mutatja, hogy 2008 óta 38 %-kal többet profitált a csapat.

Kaká eladása volt talán a legnagyobb hatással a Rossoneri pénztárcájára, hiszen a klub adóssága 2009 decemberében 9,8 millió euró volt, ami 85 %-kal kevesebb, mint a 2008-as 66,8 millió euró.

Galliani a számadatok után beszélt a klub terveiről, vagyis alapvető történés a Milan keretében nem várható a nyáron, ugyanis a fontos játékosok közül senkit nem akar eladni, de ezzel együtt drága igazolások érkezése sem valószínű.

"Nem fogjuk eladni egyik sztárunkat sem. Patót, Thiago Silvát, Ronaldinhót, Huntelaart és Borriellót semmiképpen sem."

"Silvio Berlusconi szereti a Milant, de nem fog 810 millió eurót elkölteni öt év alatt, mint az Inter."

Forrás: goal.com

 

http://noob.hu/2010/03/23/24060.gif

 

 
 
 
 
 

 
 
 
 

 

Indulás: 2007-04-29
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)