AC Milan tudositás
Szavazás
Tartalom
 
: Megtorpant a csapat: Milan-Livorno 1-1

Megtorpant a csapat: Milan-Livorno 1-1

Pippoelodinho  2010.01.31. 18:47

Sorozatban harmadik mérkőzésén nem tudott nyerni a Rossoneri gárdája, Silváék ezúttal hazai pályán a Livornóval játszottak döntetlent. Mindkét félidő nagy Milan nyomással kezdődött, és amíg az első játékrész végén Ambrosini meg tudta szerezni a vezetést, a meccs végén már túl görcsös volt a csapat a győzelem megszerzéséhez. A Roma pontszámban beérte a Milant, míg az Inter Parma elleni találkozója elmaradt.


A címvédő Internazionale pármai vendégjátéka az időjárási körülmények miatt meghiúsult, így a milánóiak nyugodtan figyelhettek a többi mérkőzésre.

A városi rivális Milan hazai pályán lépett pályára, az ellenfél a Livorno volt. A hazaiak az első félidőben sokáig nem tudták bevenni ellenfelük hálóját, emiatt Matteo Trefoloni játékvezetőt is hibáztatták, aki nagyvonalúan továbbot intett, amikor Borriello eltűnt a védők szorításában.

A 44. percben azonban megtört a jég, Beckham beadása után a kapus rosszul tolta ki a labdát, amely éppen Ambrosini előtt landolt, a rutinos középpályás pedig a hálóba helyezett. 1-0

Az 53. percben azonban hatalmas meglepetésre egyenlített a toszkán együttes: Bellucci lövése elkerülte volna a kaput, ám Lucarelli eszmélt, és beleszúrt a labdába, amely a hálóban kötött ki. 1-1. A milánóiak lest reklamáltak, ám a visszajátszás szerint a veterán támadó gólja szabályos volt.

A Milan hiába támadott, nem tudta a győztes gólt megszerezni, a Livorno meglepetésre ponttal távozott.A fővárosi Roma Okaka Chuka utolsó előtti percben szerzett találatával legyőzte a Sienát, és pontszámban beérte a Milant, így mindkét csapat 41 ponttal áll a 49 pontos Inter mögött.

Forrás: saját írás, nso.hu

 

http://noob.hu/2010/03/23/24060.gif

 

 
 
 
 
 

 
 
 
 

 

Indulás: 2007-04-29
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!